Főoldal » Közérdekű adatok
Közérdekű adatok
Ezen az oldalon a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központ működésére vonatkozó közérdekű adatokat találja. Közzétételekor a tartalom és a forma tekintetében az elektronikus információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint a 18/2005.(XII.27.) IHM rendelet előírásait vettük figyelembe.
Egységes Közadatkereső Rendszer Közadattár
A közérdekű adatok közzétételének jogszabályi alapja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) IV. fejezetében foglaltak. A közzététel tartalmának és formájának kialakítása során az Adatközlő az Infotv. 1. mellékletét, továbbá a még hatályban lévő (közérdekű adatok elektronikus közzétételére, az egységes közadatkereső rendszerre, valamint a központi jegyzék adattartalmára, az adatintegrációra vonatkozó részletes szabályokról szóló) 305/2005. (XII.25.) Kormányrendelet, valamint (a közzétételi listákon szereplő adatok közzétételéhez szükséges közzétételi mintákról szóló) 18/2005. (XII.27.) IHM rendelet vonatkozó előírásait is figyelembe vette.
I. Szervezeti, személyzeti adatok
1.1. Kapcsolat, szervezet, vezetők
I. Elérhetőségi adatok
I.1. Hivatalos név (teljes név)
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központ
I.2. Székhely
1131 Budapest Jász utca 130.
I.3. Postacím (postafiók szerinti címe, ha van)
1131 Budapest Jász utca 130.
I.4. Telefonszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
+36-1-350-31-12
+36-1-350-34-94
I.5. Faxszám (nemzetközi vagy belföldi számként, utóbbi esetben körzetszámmal, illetve szolgáltatás- vagy hálózatkijelölő számmal)
+36-1-350-31-12
I.6. Központi elektronikus levélcím
I.7. A honlap URL-je
I.8. Ügyfélszolgálat vagy közönségkapcsolat elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme)
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető
I.9. Az ügyfélszolgálati vagy közönségkapcsolati vezető neve
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető
I.10. Az ügyfélfogadás rendje
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető
II. Szervezeti struktúra
II.1. A szervezeti struktúra ábrája (a szervezeti egységek és vezetőik megnevezésével)
III. A szerv vezetői
III.1. A szerv vezetőjének, vezetőinek, valamint testületi szerv esetén a testületi tagok neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősege (telefon,telefax, postacím, elektronikus levélcím)
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központ
Tel/ fax.
061/350-3112Intézményvezető
Bányász Józsefné
III.2. A szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztás megnevezése, hivatali elérhetősége (telefon, telefax, postacím, elektronikus levélcím)
I. sz. Gondozási Központ
1131 Bp. Jász u. 130.
061/ 350-3112Iványi Mariann Szolgáltatásvezető
IvanyiMariann@szoc.bp13.huSzuperákné Józsa Zsuzsanna Szolgáltatásvezető
jozsazsuzsanna@szoc.bp13.huII. sz. Gondozási Központ
1133 Bp. Visegrádi u. 96/B.
061/329-42-26Bába-Tóth Edina Szolgáltatásvezető
BabaTothEdina@szoc.bp13.huSiklósné Pauer Zsuzsanna Szolgáltatásvezető
siklosnep.zsuzsa@szoc.bp13.huRácz Ágnes Judit Szolgáltatásvezető
raczagnes@szoc.bp13.huNappali Melegedő
Frim Jakab Napközi Otthon
Évgyűrűk Idősek Klubja
Telefon
061/350-3494Intézményvezető
Rózsavölgyi Katalin
Derűs Szívek Idősek Klubja
Derűs Alkony Idősek Klubja
Telefon
061/320-18-23Intézményvezető
Krizsanicsné Torda Veronika
Nosztalgia Ház Idősek Klubja
Indián Nyár Idősek Klubja
Reménysugár Idősek Klubja
Napfény Idősek Klubja
Ezüst Kor Idősek Klubja
Őszikék Idősek Klubja
Klub Kávézó Idősek Klubja
Nyitva álló helyiség
Tátra utca 5/B.Telefon
061/398-62-70Sinka Attiláné Szolgáltatásvezető
SinkaAttilane@szoc.bp13.hu1.2. A felügyelt költségvetési szervek
A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv
1.2.1. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltéségben működő más közfeladatot ellátó szervek hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége ( telefonszám, telefaxszám, postacím, elektronikus levélcím)
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.2.2. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szervek honlapjának URL-je
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.2.3. A szerv irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltésgében működő más közfeladatot ellátó szervek ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám, ügyfélfogadás helye, postacíme,) ügyfélfogadásának rendje
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.3. Gazdálkodó szervezetek
A szerv tulajdonában álló vagy részvételével működő gazdálkodó szervezetek
1.3.1 Azon gazdálkodó szervezetek neve, székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), amelyek a közfeladatot ellátó szerv többségi tulajdonában állnak, illetve amelyek felett közvetlen irányítással rendelkezik
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.3.2. A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek tevékenységi körének leírása
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.3.3. A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetek képviselőjének neve
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.3.4. A fentiek szerinti gazdálkodó szervezetekben a közfeladatot ellátó szerv részesedésének mértéke
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.4.Közalapítványok
A szerv által alapított közalapítványok
1.4.1. Azon közalapítványok neve, amelyeket a közfeladatot ellátó szerv alapított, amelyek alapítói jogát ő gyakorolja
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.4.2. A fentiek szerinti közalapítványok székhelye
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.4.3. A fentiek szerinti közalapítványok kezelő szerve tagjainak felsorolása
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.5. Lapok
Lapok
1.5.1. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok neve
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.5.2. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok szerkesztőségének és kiadójának neve és elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím)
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.5.3. A közfeladatot ellátó szerv által alapított lapok főszerkesztőjének a neve
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.6. Felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv
1.6.1. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv hivatalos neve (teljes neve), székhelye, elérhetősége (telefon, telefax, földrajzi hely, postacím, elektronikus levélcím), honlapjának címe
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat Képviselő Testület
Félfogadás
Hétfő
13:30-18:00
Szerda
8:00-16:30
Péntek
8:00-11:30
Honlap
1.6.2. A közfeladatot ellátó szerv felettes, illetve felügyeleti szervének, hatósági döntéseinek tekintetében a fellebbezés elbírálására jogosult szervek, ennek hiányában a közfeladatot ellátó szerv felett törvényességi ellenőrzést vagy felügyeletet gyakorló szerv ügyfélszolgálatának vagy közönségkapcsolatának elérhetősége (telefonszám, telefaxszám,ügyfélfogadás helye, postacíme), ügyfélfogadásának rendje
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető
1.7. Költségvetési szervek
1.7.1. A közfeladatot ellátó szerv által alapított költségvetési szerv neve, székhelye, a költségvetési szervet alapító jogszabály megjelölése, illetve azt alapító határozat, a költségvetési szerv alapító okirata, működési engedélye
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
1.7.2. A költségvetési szerv vezetője, honlapjának elérhetősége
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető
II. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
I. A szerv alaptevékenysége, feladat- és hatásköre
2.1. A közfeladatot ellátó szerv feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó, a szervre vonatkozó alapvető jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, valamint a szervezeti és működési szabályzat vagy ügyrend, az adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat hatályos és teljes szövege
A Szociális Szolgáltató Központ Működési Szabályzata
2.2. Az országos illetékességű szervek, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal esetében a közfeladatot ellátó szerv feladatáról, tevékenységéről szóló tájékoztató magyar és angol nyelven
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
2.3. A helyi önkormányzat önként vállalt feladatainak felsorolása és részletes leírása
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II. A hatósgi ügyek intézésének rendjével kapcsolatos adatok
II.1.Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv megnevezése
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.2. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben ügyfajtánként és eljárástípusonként a hatáskörrel rendelkező, hatáskör gyakorlásának átruházása esetén a ténylegesen eljáró szerv illetékességi területe
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.3. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok felsorolása
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.4. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárási illetékek, igazgatási szolgáltatási díjak összege
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.5. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az alapvető eljárási szabályok, ezek magyarázata, az ügyintézést segítő útmutatók, az ügymenetre vonatkozó tájékoztatás
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.6. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására szolgáló postacím (postafiók szerinti cím, ha van), ügyfélfogadási vagy közönségkapcsolati cím és nyitvatartási idő
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.7. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben az eljárást megindító irat benyújtására, elintézésére, fellebbezésére nyitva álló határidő
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.8. Az államigazgatási, önkormányzati és egyéb hatósági ügyekben használt formanyomtatványok listája
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.9. Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben igénybe vehető elektronikus programok elérése, időpontfoglalás
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető
II.10. Az államigazgatási, önkormányzati, és egyéb hatósági ügyekben az ügytípusokhoz kapcsolódó jogszabályok jegyzéke, tájékoztatás az ügyfelet megillető jogokról és az ügyfelet terhelő kötelezettségekről
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
III. Közszolgáltatások
III.1. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások megnevezése
Az intézmény Alapító Okiratában meghatározott közfeladata: Szociális alapellátás keretében a 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról 62.§ (1) bekezdés szerinti étkeztetés, 63.§ (1) bekezdés szerinti házi segítségnyújtás, 65.§(1) bekezdés szerinti jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, 65/F.§(1) bekezdés a) pontja szerinti idősek és hajléktalanok szociális alapellátása, 65/F.§ (1) bekezdés c)pontja szerinti fogyatékosok napközbeni ellátása, 1/2000. (I.7.) SZCSM rendeletben illetve egyéb jogszabályok és a Képviselő-testület által elfogadott helyi rendeletében szabályozott előírások alapján.
sorszám | kormányzati funkciószám | kormányzati funkció megnevezése |
1. | 041233 | Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás |
2. | 101221 | Fogyatékossággal élők nappali ellátása |
3. | 102031 | Idősek nappali ellátása |
4. | 102050 | Az Időskorúak társadalmi integrációját célzó programok |
5. | 107015 | Hajléktalanok nappali ellátása |
6. | 107051 | Szociális étkeztetés szociális konyhán |
7. | 107052 | Házi segítségnyújtás |
8. | 107053 | Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás |
9. | 107080 | Esélyegyenlőség elősegítését célzó tevékenységek és programok |
III.2. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások tartalmának leírása
Közfeladatot ellátó szerv által nyújtott, vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások tartalmának leírása
101221 Fogyatékossággal élők nappali ellátása
Igény szerint meleg élelem biztosítása, szabadidős programok szervezése, szükség szerint az egészségügyi alapellátás megszervezése, a szakellátásokhoz való hozzájutás segítése,hivatalos ügyek intézésének segítése, életvitelre vonatkozó tanácsadás, életvezetés segítése, az ellátást igénybe vevők részére sajtótermékek, könyvek, kártya- és társasjátékok, tömegkommunikációs eszközök biztosítása, rendezvények szervezése, felvilágosító előadások szervezése, tanácsadás az egészséges életmódról, gyógytorna lehetőségének biztosítása, egyénre szabott gyógypedagógiai fejlesztést valamint a mentális gondozás.
102031 Idősek nappali ellátása
Az intézmény elsősorban a saját otthonukban élő szociális és mentális gondozásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes időskorúak napközbeni gondozására szolgál és nyújt különböző szolgáltatásokat. Lehetőséget biztosít a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, higiéniai szükségletek kielégítésére, valamint a szabadidős tevékenységekre a hiányzó családi gondoskodás pótlására, életkörülmények javítására, egészségi állapot folyamatos ellenőrzésére és a lehetőségekhez mérten javítása, a harmonikus életvitel megteremtésére, egyedüllét feloldására, valamint a tétlenséggel járó káros hatások megszüntetésére.
107015 Nappali melegedő
Hajléktalan személyek részére melegedésre, étkezésre és alapszintű higiénés szolgáltatások elérésére nyújt lehetőséget. Az intézmény a megjelenők számára egész évben olyan napközbeni ellátásokat/szolgáltatásokat nyújt, melyek segítik az adott személyt mindennapi problémáinak megoldásában, a hasznos időtöltésben valamint a hajléktalanságból kivezető egyéni megoldások megtalálásában.
107051 Szociális étkeztetés
A szociálisan rászorultak részére napi egyszeri meleg ételt biztosít. Ez az igénybevevők szükségleteinek megfelelő módon szerveződik, így az étel kiszolgálásával, helyben fogyasztással, az étel elvitelének lehetővé tételével, és az étel lakásra szállításával.
107052 Házi segítségnyújtás
Önmagát saját erőből ellátni nem képes igénybe vevő számára az önálló életvitelének fenntartására – szükségleteinek megfelelően – lakásán, lakókörnyezetében történő gondozás. Ennek során segítséget nyújtanak ahhoz, hogy az ellátást igénybe vevő fizikai, mentális, szociális szükséglete a saját környezetében, életkorának, élethelyzetének és egészségi állapotának megfelelően, meglévő képességeinek fenntartásával, felhasználásával, fejlesztésével biztosított legyen.
107053 Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
A saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, a segélyhívó készülék megfelelő használatára képes személyek részére az önálló életvitel fenntartása mellett felmerülő krízishelyzetek elhárítása céljából nyújtott ellátás.
Létrejövő kapacitások szolgáltatásonként:
Telephelyek
I. számú Gondozási Központ
Házi segítségnyújtás
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Ellátható személyek száma
225 fő
Kihelyezhető jelzőkészülékek száma
120 db
II. számú Gondozási Központ
Házi segítségnyújtás
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Ellátható személyek száma
275 fő
Kihelyezhető jelzőkészülékek száma
120 db
Évgyűrűk Idősek Klubja
Derűs Szívek Idősek Klubja
Derűs Alkony Idősek Klubja
Reménysugár Idősek Klubja
Indián Nyár Idősek Klubja
Nosztalgia ház Idősek Klubja
Napfény Idősek Klubja
Ezüst Kor Idősek Klub
Őszikék Idősek Klubja
Klub Kávézó Idősek Klubja
Nappali Melegedő
Frim Jakab Napközi Otthon
III.3. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások igénybevételének rendjére vonatkozó tájékoztatás
Szociális Szolgáltató Központ Szakmai Program – Mellékletekkel (Megállapodás, Házirend)
Szakmai Program 2022
- Budapest Főváros XIII.Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központ Szakmai Program 2022.08.29
- Szakmai Program 1.sz. melléklet Megállapodás Étkeztetés
- Szakmai Program 2.1.sz. melléklet Megállapodás Házi segítségnyújtás – szociális segítés
- Szakmai Program 2.2. sz. melléklet Megállapodás Házi segítségnyújtás-személyi gondozás
- Szakmai Program 3.sz. melléklet Megállapodás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
- Szakmai Program 4.1.sz. melléklet Megállapodás Nappali ellátás_idősek nappali ellátása
- Szakmai Program 4.2.sz. melléklet Megállapodás Nappali ellátás_idősek nappali ellátása
- Szakmai Program 5.1.sz. melléklet Megállapodás Nappali ellátás_fogyatékkal élők nappali ellátása
- Szakmai Program 5.2.sz. melléklet Megállapodás Nappali ellátás_fogyatékkal élők nappali ellátása
- Szakmai Program 6.sz. melléklet Nappali ellátás, Étkeztetés Házirend
- Szakmai Program 7.sz. melléklet Nappali Melegedő Házirend
- Szakmai Program 8.sz. melléklet Frim Jakab Napközi Otthon Házirend
- Szakmai Program 9.sz. melléklet A Body Guard és SOS Központ Távfelügyeleti rendszer műszaki leírása
III.4. A közfeladatot ellátó szerv által nyújtott vagy költségvetéséből finanszírozott közszolgáltatások díjának és az abból adott kedvezmények mértéke
A szolgáltatásokért fizetendő személyi térítési díjat, valamint az abból adott kedvezmények mértékét a Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő – Testületének a pénzbeli és természetbeni, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló hatályos rendelete szabályozza.
IV. A szerv nyilvántartásai
IV.1. A közfeladatot ellátó szerv által saját fenntartású adatbázisok, illetve nyilvántartások leíró (név, formátum, az adatkezelés célja, jogalapja, időtartama, az érintettek köre, az adatok forrása, kérdőíves adatfelvétel esetén a kitöltetlen kérdőív) jegyzéke
Az intézmény saját fenntartású adatbázissal nem rendelkezik.
IV.2. A közfeladatot ellátó szerv által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái
Az intézmény saját fenntartású adatbázissal nem rendelkezik.
IV.3. A közfeladatot ellátó szerv által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatokhoz való hozzáférés módja
Az intézmény saját fenntartású adatbázissal nem rendelkezik.
IV.4. A közfeladatot ellátó szerv által – alaptevékenysége keretében – gyűjtött és feldolgozott adatokról való másolatkészítés költségei
Az intézmény saját fenntartású adatbázissal nem rendelkezik.
V. Nyilvános kiadványok
V.1. A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványainak címei
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
V.2. A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványai témájának leírása
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
V.3. A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványaihoz való hozzáférés módja
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
V.4. A közfeladatot ellátó szerv nyilvános kiadványaiért fizetendő költségtérítés mértéke vagy az ingyenesség ténye
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI. Döntéshozatal, ülések
VI.1. A testületi szerv döntései előkészítésének rendje
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.2. A testületi szerv döntéseiben való állampolgári közreműködés (véleményezés) módja (erre szolgáló postai, illetve elektronikus levélcím)
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.3. A testületi szerv döntéshozatalának eljárási szabályai
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.4. A testületi szerv ülésének helye (irányítószám, város, utca, házszám
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.5. A testületi szerv megtartott üléseinek ideje (év, hó, nap, óra megjelöléssel), valamint nyilvánossága, üléseinek jegyzőkönyvei, illetve összefoglalói
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.6. A testületi szerv tervezett üléseinek ideje (év, hó, nap, óra megjelöléssel), valamint nyilvánossága
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.7. A testületi szerv ülései látogathatóságának rendje
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.8. A testületi szerv üléseinek napirendje
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI.9. A testületi szerv döntéseinek felsorolása
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII. A szerv döntései, koncepciók, tervezetek, javaslatok
VII.1. A testületi szerv döntéseinek felsorolása
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII.2. A testületi szerv döntéshozatalának dátuma (év, hó, nap megjelöléssel)
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII.3. A testületi szerv szavazásának nyilvános adatai, ha azt jogszabály nem korlátozza
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII.4. A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek és kapcsolódó dokumentumok
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII.5. A jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló törvény alapján közzéteendő jogszabályalkotásra irányuló koncepciók, jogszabálytervezetek tekintetében az egyeztetés állapota
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII.6. A helyi önkormányzat képviselő-testületének nyilvános ülésére benyújtott előterjesztések a benyújtás időpontjától
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII.7. Összefoglaló a véleményezők észrevételeiről, és az észrevételek elutasításának indokairól
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VIII. Pályázatok
VIII.1. A közfeladatot ellátó szerv által kiírt pályázatok szakmai leírása, azok eredményei és indoklásuk
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
IX. Hirdetmények
IX.1. A közfeladatot ellátó szerv által közzétett hirdetmények, közlemények
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
X. Közérdekű adatok igénylése
X.1. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésének rendje
Közérdekű adat megismerésére irányuló IGÉNYBEJELENTŐ LAP
X.2. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények tekintetében illetékes szervezeti egység neve
A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények intézésében a Budapest Főváros XIII. KER. Szociális Szolgáltató Központ Intézményvezetője Bányász Józsefné jogosult.
X.3. A közérdekű adatok megismerésére irányuló igények tekintetében illetékes szervezeti egység elérhetősége (postacíme, földrajzi helye, telefonszáma, telefaxszáma, elektronikus levélcíme)
Az igény benyújtásának helye és módja:
Szóbeli igények benyújtása:
a.) személyesen: Szociális Szolgáltató Központ Cím: 1131 Budapest, Jász utca 130.), ügyfélfogadási időben: Hétfőtől – Csütörtökig: 8.00-16.00, Péntek 8.00-14.00-ig
b.) telefonon a következő telefonszámon: 061/350-31-12
Írásbeli igények benyújtása:
a.) személyesen: Szociális Szolgáltató Központ Cím: 1131 Budapest, Jász utca 130.), benyújtva,
b.) postai úton: Szociális Szolgáltató Központ Cím: 1131 Budapest, Jász utca 130.), címzett levélben,
c.) elektronikus úton: a SzocialisSzolgKozpont@bp13.hu e-mail címre küldött levélben,
d.) faxon: a 061/350-31-12 faxszámon történhet.
Az igénylő közérdekű adat, közérdekből nyilvános adat megismerésére vonatkozó írásbeli igényét benyújthatja
- az általa írt igénylési formában, vagy
- a Szociális Szolgáltató Központáltal e célra rendszeresített igénybejelentő lapon (1. számú melléklet)
X.4. Az adatvédelmi felelős vagy az információs jogokkal foglalkozó személy neve
Adatvédelmi tisztviselő
Takács Nikolett Erzsébet
takacs.nikolett@adatvedelmiauditor.hu
X.5. A közérdekű adatokkal kapcsolatos kötelező statisztikai adatszolgáltatás adott szervre vonatkozó adatai
Közérdekű adatszolgáltatás
2023.évi közérdekű adatok
- 2023_év közérdekű adatok nyilvántartása
- 2023_évi jelentés a közérdekű adatigénylések nyilvántartása alapján
- Adatlap az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011_évi_CXII törvény_71_D_§_4_bekezdés alapján teljesítendő éves jelentéshez
2022.évi közérdekű adatok
- 2022_év közérdekű adatok nyilvántartása
- 2022_évi jelentés a közérdekű adatigénylések nyilvántartása alapján
Központi Statisztikai Hivatal
2023
- 1207_I.sz. Gondozási Központ és Évgyűrűk Idősek Klubja
- 1207_II.sz. Gondozási Központ és Napfény Idősek Klubja
- 1207_Derűs Szívek Idősek Klubja
- 1207_Derűs Alkony Idősek Klubja
- 1207_Nosztalgia Ház Idősek Klubja
- 1207_Indián Nyár Idősek Klubja
- 1207_Reménysugár Idősek Klubja
- 1207_Ezüst Kor Idősek Klubja
- 1207_Őszikék Idősek Klubja
- 1207_Klub Kávézó Idősek Klubja
- 1207_Frim Jakab Napközi Otthon
- 1207_Nappali Melegedő
2022
- 1207_I.sz. Gondozási Központ és Évgyűrűk Idősek Klubja
- 1207_II.sz. Gondozási Központ és Napfény Idősek Klubja
- 1207_Derűs Szívek Idősek Klubja
- 1207_Derűs Alkony Idősek Klubja
- 1207_Nosztalgia Ház Idősek Klubja
- 1207_Indián Nyár Idősek Klubja
- 1207_Reménysugár Idősek Klubja
- 1207_Ezüst Kor Idősek Klubja
- 1207_Őszikék Idősek Klubja
- 1207_Klub Kávézó Idősek Klubja
- 1207_Frim Jakab Napközi Otthon
- 1207_Nappali Melegedő
2021
- 1207_I.sz. Gondozási Központ és Évgyűrűk Idősek Klubja
- 1207_II.sz. Gondozási Központ és Napfény Idősek Klubja
- 1207_Derűs Szívek Idősek Klubja
- 1207_Derűs Alkony Idősek Klubja
- 1207_Nosztalgia Ház Idősek Klubja
- 1207_Indián Nyár Idősek Klubja
- 1207_Reménysugár Idősek Klubja
- 1207_Ezüst Kor Idősek Klubja
- 1207_Őszikék Idősek Klubja
- 1207_Klub Kávézó Idősek Klubja
- 1207_Frim Jakab Napközi Otthon
- 1207_Nappali Melegedő
Regiszteres jelentés
A 415/2015. (XII.23.) Korm. Rendelet adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a szociális alapszolgáltatást nyújtó intézmények részére. Intézményünk a jogszabályi kötelezettség alapján az igénybevevői nyilvántartási rendszeren keresztül jelenti a szolgáltatást igénybevevőket.
X.6. A közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő közérdekű adatok felhasználására, hasznosítására vonatkozó általános szerződési feltételek
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
X.7. Azon közérdekű adatok hasznosítására irányuló szerződések listája, amelyekben a közfeladatot ellátó szerv az egyik szerződő fél
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
XI.Közzétételi listák
XI.1. A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó különös közzétételi lista
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
XI.2. A közfeladatot ellátó szervre vonatkozó egyedi közzétételi lista
A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete a 4/2015. (I.15.) Ö.K. számú határozattal egyedi közzétételi listát fogadott el.
Az Önkormányzat által kötött az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, továbbá vagyonértékesítéssel, vagyonhasznosításával, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadásával, valamint koncesszióba adással összefüggő, 5 millió forint értéket meg nem haladó kötelezettségvállalást tartalmazó szerződések megnevezése ( típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai.
Egyedi közzétételi listák
2024
- 2024 Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meg nem haladó szerződések január
- 2024 Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meg nem haladó szerződések február
- 2024 Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meg nem haladó szerződések március
- 2024 Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meg nem haladó szerződések április
2023
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2023.január
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2023.február
2022
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2022.január
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2022.március
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2022.április
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2022.szeptember
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2022.október
2021
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2021 január
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2021 április
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2021 június
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2021 szeptember
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2021 október
2020
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2020 január
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2020 február
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2020 július
2019
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. január
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. február
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. március
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. április
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. május
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. június
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. július
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. augusztus
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. szeptember
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. október
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. november
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2019. december
2018
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. december
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. október
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. szeptember
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. november
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. augusztus
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. július
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. június
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meg nem haladó szerződések 2018. január
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. május
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. április
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. március
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2018. február
2017
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. január
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. február
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. március
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. április (1)
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. május
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. június
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. július
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. augusztus
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. szeptember
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. október
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forint értéket meg nem haladó szerződések 2017. november
2016
2015
III. Gazdálkodási adatok
3.1. A működés törvényessége, ellenőrzések
I. Vizsgálatok, ellenőrzések listája
I.1. A közfeladatot ellátó szervnél végzett alaptevékenységgel kapcsolatos – nyilvános megállapításokat tartalmazó – vizsgálatok, ellenőrzések felsorolása
- 2023.évi ellenőrzés
- 2022. évi ellenőrzés
- 2021. évi ellenőrzés
- 2020. évi ellenőrzés
- 2019. évi ellenőrzés
- 2018. évi ellenőrzés
II. Az Állami Számvevőszék ellenőrzései
II.1. Az Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek nyilvános megállapításai https://www.asz.hu/
III. Egyéb ellenőrzések, vizsgálatok
III.1. A szervre vonatkozó egyéb ellenőrzések, vizsgálatok nyilvános megállapításai
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
IV. A működés eredményessége, teljesítmény
IV.1. A közfeladatot ellátó szerv feladatellátásának teljesítményére, kapacitásának jellemzésére, hatékonyságának és teljesítményének mérésére szolgáló mutatók és értékük, időbeli változásuk
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
V. Működési statisztika
Beruházási statisztika
2023
- Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés_2023. I. negyedév
- Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés_2023. II. negyedév
- Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés_2023. III. negyedév
- Negyedéves beruházásstatisztikai jelentés_2023. IV. negyedév
Környezetvédelmi statisztika
2022
Jelentés a kiskereskedelmi és vendéglátás eladási forgalmáról
2023
- 2023. január_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. február_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. március_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. április_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. május_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. június_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. július_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. augusztus_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. szeptember_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. október_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. november_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
- 2023. december_Jelentés a kiskereskedelem és vendéglátás eladási forgalmáról
V.1. A közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó, jogszabályon alapuló statisztikai adatgyűjtés eredményei, időbeli változásuk
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
3.2. Költségvetések, beszámolók
I. Éves költségvetések
I.1. A közfeladatot ellátó szerv éves (elemi) költségvetései
Költségvetések
- Elemi költségvetés 2022
- Elemi költségvetés 2021
- Elemi költségvetés 2020
- Elemi költségvetés 2019
- Elemi költségvetés 2018
- Elemi költségvetés 2017
- Elemi költségvetés 2016
- Elemi költségvetés 2015
- Elemi költségvetés 2014
- Elemi költségvetés 2013
- Elemi költségvetés 2012
- Elemi költségvetés Frim Jakab 2012
II. Számviteli beszámolók
II.1. A közfeladatot ellátó szerv számviteli törvény szerinti beszámolói
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
III. A költségvetés végrehajtása
III.1. A közfeladatot ellátó szervnek a költségvetés végrehajtásáról – a külön jogszabályban meghatározott módon és gyakorisággal – készített beszámolói
2024
2023
- Időközi mérlegjelentés 2023. I. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2023. II. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2023. III. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2023. IV. negyedév
- 2023_Éves Költségvetési beszámoló
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2023. I. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2023. II. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2023. III. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2023. IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2023. IV. negyedév_Éves elszámolás
2022
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2022. I. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2022. II. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2022. III. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2022. IV. negyedév
- 2022_Éves Költségvetési beszámoló
- Időközi mérlegjelentés 2022. I. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2022. II. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2022. III. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2022. IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2022. IV. negyedév_Éves elszámolás
2021
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2021. I. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2021. II. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2021. III. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2021. IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2021. I. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2021. II. negyedév (1)
- Időközi mérlegjelentés 2021. III. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2021. IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2021. IV. negyedév_Éves elszámolás
- 2021_Éves Költségvetési beszámoló
2020
- 2020 Éves Költségvetési beszámoló
- Időközi mérlegjelentés 2020. IV. negyedév Éves elszámolás
- Időközi mérlegjelentés 2020. IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2020. III. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2020. II. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2020. I. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2020. I. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2020. II. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2020. III. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2020. IV. negyedév
2019
- 2019_Éves Költségvetési beszámoló
- Időközi mérlegjelentés 2019. IV. negyedév_Éves elszámolás
- Időközi mérlegjelentés 2019. IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2019. III. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2019. II. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2019. I. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2019. IV. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2019. III. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2019. II. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2019. I. negyedév
2018
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2018. I. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2018. II. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2018. III. negyedév
- Időközi költségvetési jelentés PMINFO 2018. IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2018. I. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2018. II. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2018. III. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2018. IV. negyedév
- 2018_Éves Költségvetési beszámoló
- Éves költségvetési beszámoló_2017
- Időközi mérlegjelentés 2017. I. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2017.II. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2017.III. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2017.IV. negyedév
- Időközi mérlegjelentés 2017.IV. negyedév_éves elszámolás
2016
- Éves költségvetési beszámoló 2016
- 2016 Időközi mérlegjelentés – I. negyedév
- 2016 Időközi mérlegjelentés – II. negyedév
- 2016 Időközi mérlegjelentés – III. negyedév
- 2016 Időközi mérlegjelentés – IV. negyedév
2015
2014
2013
2012
2011
3.3. Költségvetések, beszámolók
I. A foglalkoztatottak
I.1. A közfeladatot ellátó szervnél foglalkoztatottak létszáma és személyi juttatásaira vonatkozó összesített adatok
I.2. A vezetők és a vezető tisztségviselők illetménye, munkabére, és rendszeres juttatásai, valamint költségtérítése összesített összege
I.3. Az egyéb alkalmazottaknak nyújtott juttatások fajtája és mértéke összesítve
- Pótlékok ( 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról, 257/2000. (XII. 26.) Kor. Rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról)
- Cafateria Nettó 350.000.- Ft/fő/év
II.Támogatások
II.1. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.2. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások célja
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.3. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatások összege
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
II.4. A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű, fejlesztési támogatási program megvalósítási helye
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
III. Szerződések
III.1. Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a nemzetbiztonsági, illetve honvédelmi érdekkel közvetlenül összefüggő beszerzések adatai, és a minősített adatok kivételével
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni.
Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani
Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Szociális Szolgáltató Központ által kötött 5 millió forint, vagy azt meghaladó értékű szerződései:
2024
- 2024 Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések január
- 2024 Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések március
2023
2022
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2022 január
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2022 december
- 2022 Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések
2021
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2021.január. (1)
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forint értéket meghaladó szerződés 2021 szeptember
- Szoc.Szolg.Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2021.december_
2020
2019
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2019. január
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2019. március
2018
2017
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2017. június
- Szoc. Szolg. Kp. 5 millió forintot meghaladó szerződések 2017. január (1).
IV. Koncessziók
IV.1. A koncesszióról szóló törvényben meghatározott nyilvános adatok (pályázati kiírások, pályázók adatai, az elbírálásról készített emlékeztetők, pályázat eredménye)
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
V. Egyéb kifizetések
V.1. A közfeladatot ellátó szerv által nem alapfeladatai ellátására (így különösen egyesület támogatására, foglalkoztatottai szakmai és munkavállalói érdek-képviseleti szervei számára, foglalkoztatottjai, ellátottjai oktatási, kulturális, szociális és sporttevékenységet segítő szervezet támogatására, alapítványok által ellátott feladatokkal összefüggő kifizetésre) fordított, ötmillió forintot meghaladó kifizetések címzettjei
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VI. Európai Unió által támogatott fejlesztések
VI.1. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződése
E közzétételi egység az Adatközlő esetében nem értelmezhető.
VII. Közbeszerzés
VII.1. Közbeszerzési információk: éves terv, összegzés az ajánlatok elbírálásáról, a megkötött szerződésekről
2018. január 1-vel elindul a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstár, a CoRe. A CoRe a szerződések adatainak feltöltése és tárolása vonatkozásában felváltotta a Közbeszerzési Adatbázist.
Ez azt jelenti, hogy a szerződéseket és azok adatait a Kbt. 43. § (1) bekezdés c), d) és f) pontjaira is tekintettel 2018. január 1-től kezdődően a CoRe-ban kell közzétenni.
2018. január 1-je után publikált szerződések nyilvános keresőfelületének elérhetősége:http://kereso.core.kt.hu
A kereső a http://www.kozbeszerzes.hu oldal Adatbázisok / 2018. január 1. után feltöltött szerződések menüpontjából is hozzáférhető.
Egyéb közbeszerzési dokumentumok elérhetősége: jogalkotói döntés alapján – a 2018. április 15-én hatályba lépett elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) alapján — az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer, mint teljesen integrált rendszer biztosítja a hirdetmények elektronikus formában történő feltöltését, továbbítását, a közbeszerzési dokumentumok elektronikus formában való rendelkezésre bocsátását, valamint a teljes körű elektronikus kommunikációt, az eljárás minden szakaszában elektronikus úton folytatott kommunikációt, a részvételi jelentkezések és az ajánlatok benyújtását.
Közbeszerzési tervek
- Közbeszerzési terv_2024_EKR rendszer
- Közbeszerzési terv_2023_EKR rendszer
- Közbeszerzési terv_2022_2_EKR rendszer
- Közbeszerzési terv 2021
- Közbeszerzési terv 2020
- Közbeszerzési terv 2019
- Közbeszerzési terv_2018
- Közbeszerzési terv_2017
- 2016. évi Közbeszerzési Terv
- 2015. évi Közbeszerzési Terv
- 2014. évi Közbeszerzési Terv
- 2013. évi Közbeszerzési Terv
Nyilvántartás a Szociális Szolgáltató Központ Közbeszerzési eljárás keretében kötött szerződéseiről: