A XIII. Kerületi Szociális Szolgáltató Központ által működtetett Idősek Klubhálózata tagintézményeinek programjában a szórakozást, a kikapcsolódást és a testedzést szolgáló rendezvények mellett havi rendszerességgel szerepelnek olyan közösségi foglalkozások, amelyek a szellemi frissesség és a mentális egészség megőrzését szolgálják. Az okos táblával rendelkező klubok a digitális eszköz által biztosított lehetőségeket használják erre a célra. Azokban a klubokban azonban, ahol nincs ilyen eszköz, az ott dolgozók kreativitása gondoskodik a játékos fejtörőkből és társas ügyességi feladatokból összeállított programokról.

A Pap Károly utca 22/C. szám alatt található Indián Nyár Idősek Klubjában minden hónapban megrendezik a Rejtélyek a klubban című közösségi programot, amely logikai feladványaival és nagy összpontosítást igénylő társasjátékaival kifejezetten a memória megőrzését, a mentális egészség megóvását szolgálja. A program felelőse és játékmestere Sipos Rebeka gondozónő, aki az elmúlt év októbere óta dolgozik a klub csapatában, és nagy örömmel készíti elő hónapról-hónapra az újabb foglalkozásokhoz szükséges talányok sokaságát.

Ebben a hónapban augusztus 26-án szerepelt a klub programkínálatában a Rejtélyek a klubban, amit ezúttal is sokan vártak az intézményt rendszeresen látogató tagok közül. A játékosoknak először egy memória feladatot kellett megoldaniuk. A televízió képernyőjén a játékmester pár percre bemutatott egy különböző tárgyakkal megrakott asztalt, majd a képet az üres asztal látványa váltotta fel. A jelenlévőknek közös munkával a látott tárgyakat kellett felidézniük és megnevezniük mindaddig, amíg hiánytalanul össze nem állt a kép. A sikeres megoldáshoz alig néhány percre volt szükség, és máris jöhetett a következő feladvány. Sipos Rebeka mindenkinek kiosztott egy-egy lapot, amelyen lakatok és kulcsok sora volt látható. A képen látható azonosító jegyek alapján a lakatokat és a kulcsokat kellett párosítaniuk a játékosoknak. A gyors közös értékelést követően társas feladvánnyal folytatódott a program. A párokba rendeződött klubtagoknak egy félméteres spárga közepére kötött filctollal kellett felrajzolniuk egy labirintusból kivezető utat: a rengeteg nevetéssel és jókedvű tréfálkozással kísért mutatvány végül minden párosnak sikerült.

A rejtélyek sorozata további érdekes és izgalmas feladványokkal folytatódott, családias hangulatot teremtve a résztvevők körében. Mint Gombócz Ferencné szervezeti egységvezető elmondta, a Rejtélyek a klubban az Indián Nyár legnépszerűbb programjai közé tartozik, amelynek látogatottsága átlagon felül áll. A feladványok sorozatának lezárulását követően a jelenlévők helyben készített csokoládés tortát és tejszínhabos almás-pudingos csemegét kaptak, amelynek elfogyasztása alatt kötetlenül értékelték a játékban nyújtott teljesítményüket, és dicsérték a pompás sütemények készítőjét, Surányi Limbóczki Anitát.

Képeink az Indián Nyár Idősek Klubja augusztus 26-án megtartott, Rejtélyek a klubban című foglalkozásának pillanatait idézik: tekintse meg galériánkat!