Napra pontosan 25 évvel ezelőtt, 2001. július 16-án adta át az önkormányzat a városrész nyugdíjas és szépkorú lakosainak a Szent István körút 8. szám alatt található Klub Kávézó Idősek Klubját, amely azóta is gazdag közösségi programokkal szolgálja a fenntartó idősügyi stratégiájának megvalósulását. A negyedszázados születésnapot bensőséges hangulatú ünnepséggel tették emlékezetessé az intézmény munkatársai, a klubtagok képviselői és vendégeik.

Az esemény résztvevőit, akik között ott volt Holopné Schramek Kornélia alpolgármester, Bányász Éva a Szociális Szolgáltató Központ vezetője, valamint a képviselő-testület több tagja, Sinka Attiláné, a Klub Kávézó intézményvezetője üdvözölte, majd az egybegyűltek Csiga Gergely alpolgármester ünnepi beszédét hallgatták meg.

Csiga Gergely bevezetésül emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat küldetésének legfontosabb területei között tartja számon, és ennek megfelelően kezeli a városrészben élő idős emberekről történő gondoskodást. A Lendületben 3.0 ciklusprogram és az önkormányzat Idősügyi stratégiája pontosan meghatározza azokat a célokat és feladatokat, amelyek azt szolgálják, hogy a kerületben élő idős emberek minél tovább megőrizhessék önállóságukat, cselekvőképességüket, részt vehessenek a közösség életében és tartalmasan teljenek napjaik. Mint elhangzott, maga az alpolgármester húsz éve ápol személyes és rendszeres kapcsolatot a Klub Kávézóval: itt tartja képviselői fogadóóráit, fogadja a klubtagok észrevételeit, javaslatait és szívesen veszi kritikus megjegyzéseiket is. Minden egyes látogatása alkalmával örömmel tapasztalja a szeretet teljes, családias légkört, ami jelentős mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a tagok igazi közösséget alkossanak, folyamatosan figyelve és támogatva egymást.

Csiga Gergely ünnepi beszédét követően átadta a klub vezetőjének az önkormányzat ajándékát, három darab tabletet, amelyeken egy, a gyakorlatban bevált, speciális és játékos program segíti az idős emberek szellemi frissességének megőrzését. A továbbiakban igazi meglepetéssel folytatódott a Klub Kávézó 25. éves születésnapi programja. Az intézmény vezetője, munkatársai, és a klubtagok képviselői egy általuk, erre az alkalomra írott dalt adtak elő, gitár kísérettel. A Kávé illat száll a Klub Kávézó felett című alkotás nagy sikert aratott a jelenlévők körében. A mű elhangzását követően előbb Oláh László Ferencné olvasta fel az ünnepre készített, nagy sikerrel fogadott költeményét, majd az ünneplő közönség megtekintette a klub elmúlt negyedszázadának emlékezetes eseményeit felvillantó vetítettképes összeállítást.

A Klub Kávézó Idősek Klubja ünnepi rendezvényének végén Csiga Gergely alpolgármester virágcsokrokkal köszöntötte a Klub Kávézó leghosszabb tagsági viszonnyal rendelkező klubtagjait, majd sor került az ünnepi torta felvágására és elfogyasztására. A születésnapi program kötetlen, emlékidéző beszélgetéssel zárult.
Képeink az ünnepi esemény pillanatait idézik: tekintse meg galériánkat!