Edzés a világbajnokkal

Köztudott, hogy nem sok olyan kerület vagy település van hazánkban, ahol Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzathoz hasonlóan tíz intézményből álló idősek klubhálózatát működtetnének a nyugdíjas és szépkorú helyi lakosok számára. A rendkívül színes kulturális és sport programot kínáló klubhálózat egyik tagintézménye, a Radnóti Miklós Művelődési Központban található Őszikék Klubja november harmadika óta újabb egyedülálló programmal öregbíti az önkormányzati szociális intézmények jó hírét: egy héten kétszer Klampár Tibor kétszeres világ-, és háromszoros Európa Bajnok asztaliteniszező edzésein vehetnek részt a klub tagjai.

Hétfőn reggel fél nyolc előtt pár perccel lépem át az Őszikék Idősek Klubjának küszöbét, a Mester még nem érkezett meg, van egy kis idő a nézelődésre. A bejárat melletti falon vagy harminc serleg, a szemben lévő üvegfelületen félszáz oklevél tanúsítja, hogy a klubtagok sportszerető emberek. A díjak és oklevelek a klubok egymás közötti viadalain, valamint az Idősek Olimpiáján történő sikeres szereplés bizonyítékai: legtöbbjük a darts és a bowling versenyeken elért sikerekről tudósít, asztalitenisz trófea egy sincs közöttük. De most talán változik majd a helyzet… Nyílik az ajtó, megérkezett a bajnok, Klampár Tibor, aki a bemutatkozást követően készségesen válaszol kérdéseimre.

–Hogyan került Nagoja és Phenjan világbajnoka, a szöuli olimpia 4. helyezettje, a háromszoros Európa-bajnok asztaliteniszező legenda edzőnek egy XIII. kerületi idősek klubjába?
–Nagyon egyszerű a válasz. A sport szeretete, az asztaliteniszhez való töretlen ragaszkodásom. Szűkebb hazámban, a XIII. kerületben kerestem valamilyen munkát, és szerencsémre felajánlották, hogy edzhetem a nyugdíjasokat az Őszikék Idősek Klubjában, amiért ezúton is köszönetemet fejezem ki. 39 éve élek a Futár utcában. Szeretem ezt a városrészt, tanúja vagyok annak a hatalmas fejlődésnek, amelyen az elmúlt évtizedekben átment. Őszinte tisztelője vagyok dr. Tóth József polgármesternek, és nagyon örülök annak, hogy a magam módján én is a részese lehetek a kerület sportéletének. Sajnos, az egészségem már nem a régi, nyolc komoly műtéten estem át. Két csípőprotézis, két könyök, és négy vállműtétem volt, amit az asztalitenisznek köszönhetek. A mérleg azonban így is pozitív. Nekem az egész életemet az asztalitenisz jelentette és ez ma sincs másként.
–Összejárnak még egymással a világbajnok csapat tagjai?
–Évente két-három alkalommal szoktunk összejönni Jónyer Istvánnal, Gergely Gabival, akinek szintén dolgoznia kell a megélhetése érdekében, Kreisz Tibivel és a legutóbbi időkig Takács Janival, aki ez év szeptember 2-án örökre eltávozott közülünk. Felelevenítjük a régi mérkőzéseket, és sajnálkozunk azon, hogy elmúltak azok a fantasztikus idők, amikor a csapatunk nem talált legyőzőre az egész világon.
–Milyennek találja az Őszikék Klubot, az itteni sportéletet és az edzéseket látogató klubtagok lehetőségeit az asztalitenisz tudásuk fejlesztése terén?
–Őszintén megmondom, hogy a klub gazdag programkínálata nagyon meglepett. A kulturális események mellett szép számmal vannak rendszeres sportrendezvények, és a november elején indult asztalitenisz edzéseken is kialakult mára egy aktív, tíz-tizenkét főből álló csapat. Bár az edzések látogatói valamennyien idősebbek nálam, ha nem csökken a lelkesedésük, látok esélyt a játéktudásuk fejlődésére… Edzéseink természetesen nem a tehetségkutatást szolgálják. De jó alkalmat biztosítanak egy kis mozgásra, jó hangulatú beszélgetésre, és olykor talán egy-egy sikerélményre is. Ha rajtam múlna, kicserélném az asztalt, amin nem pattan rendesen a labda, mivel a lapja furnérból készült. De talán a későbbiekben erre is lesz lehetőség.

Beszélgetésünk közben egymás után érkeztek az edzésre a klubtagok, közöttük Balog Pálnéval és Várkonyi Imrénével, akik az első alkalom óta lelkiismeretesen látogatják az asztalitenisz foglalkozásokat. Mint megtudtam, Balog Pálné 88 esztendős, Várkonyi Imréné pedig azt mondta, elégedjek meg annyival, hogy ő is elmúlt már nyolcvan éves. Mindketten úgy vélekedtek, hogy pompás dolog a világbajnokkal játszani, aki nem a saját briliáns tudásának felragyogtatására törekszik, hanem a partnerei képességeihez igazodva nekik próbál örömöt szerezni. Az asztalon hol gyorsabban, hol lassabban pattog a labda, Várkonyiné egy csavart kontrájával önmagát és a mestert is meglepi, majd jöhet a következő klubtag egy kis ütögetésre.
A világ valaha élt legnagyobb magyar asztaliteniszezőinek egyikével, Klampár Tibor világbajnokkal.
F.L.Gy.